Több mint negyven évvel ezelőtt, 1983 őszén különös kegyetlenséggel öltek meg egy nyolcéves kislányt a szolnoki zsidó temetőben. Az ügy a magyar kriminalisztika történetének egyik legszomorúbb példája lett – olyan nyomozati kudarcé, amely már egyetemi tananyagként szerepel a szakképzésben. Az Index közölt az ügyről részletes írást.
N. Mariann, a szolnoki születésű másodikos tanuló október 25-én, kedden nem érkezett meg a szokásos helyre, ahol édesapja minden nap várta a tanítás után. A kislány útja a Szivattyú utcai öreg, elhagyatott zsidó temető mellett vezetett, éppen ezért az apa naponta elébe ment gyermekének.
Aznap azonban a szokottnál korábban engedték ki az iskolából a gyerekeket. Mariann negyed hat tájban indult el két osztálytársával a város peremrészén álló házuk felé. Fél hat előtt néhány perccel búcsúzott el barátjától, T. Csabától, aki még hallotta, hogy a kislány valakinek „helló”-val köszönt. Az édesapa hiába várakozott húsz percig az iskola kapuja előtt – amikor Mariann nem tért haza, háromnegyed hétkor bejelentést tett a rendőrségen.
A szülők és tanárok egyaránt jól nevelt, csendes kislányként ismerték Mariannt, aki soha nem csavargott el, mindig azonnal hazament tanítás után. Arra nevelték, hogy ne álljon szóba idegenekkel, és ő szófogadó gyermek volt.
A bejelentés után azonnal kutatócsoportokat alakítottak, amelyekben rendőrök, munkásőrök, katonák és családtagok vettek részt. A késő éjszakáig tartó keresés eredménytelen volt, ezért másnap a megyei rendőr-főkapitányság egy tervezett karhatalmi gyakorlat célkitűzéseit módosította, hogy összevont erőkkel folytathassák a kutatást.
Október 26-án délután ötkor érkezett a szörnyű hír: az egyik kutatócsoport a zsidó temető egyik sírjában, Friedmann Náthán egykori főkántor nyughelyén talált rá Mariann holttestére. A kislány egy csaknem kétmázsás sírkő alatt feküdt. Az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint egy tompa tárggyal ütötték nyakszirten, a halál oka fulladás volt. A szakértői vélemény bizonyította, hogy az áldozat még élt, amikor gyilkosa sértetlen ruházatban a sírba rejtette.
Az első huszonnégy órában példásan folyt a nyomozás, ám ahogy előkerült a holttest és kiderült a bűntett kegyetlensége, a közfelháborodás nyomására a nyomozók súlyos hibákat kezdtek el követni. Már október 26-án este előzetes letartóztatásba helyezték a 48 éves Magda János többszörösen büntetett előéletű szandaszőlősi lakost, aki életéből tizenöt évet börtönben töltött. A nyomozók figyelmen kívül hagyták, hogy a feljelentés még a holttest megtalálása előtt történt.
Magda János – ahogy védője, Orosz Balázs fogalmazott – „kifejezetten rosszarcú ember volt”, így nem csoda, hogy a tanúk több esetben őt választották ki a rendőrségi szembesítések során. A vádirat szerint október 25-én délután a temető közelében várta meg Mariannt, elkapta, szájára zsebkendőt szorított, tarkón ütötte, majd behúzta a sírboltba és mellkasára sírkődarabot helyezett.
A Szolnok Megyei Bíróság 1984. június 5-én bűnösnek találta Magdát, és aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt halálra ítélte. A megismételt eljárásban azonban a Fővárosi Bíróság előtt sorra dőltek meg a bizonyítékok.
A vád koronatanúja, F. Gerzsonné állítólag felismerte Magdát a temetőben, de a bizonyítási kísérlet megmutatta, hogy közvilágítás hiányában semmit sem láthatott. Sem a rendőrség, sem a bíróság nem vizsgálta meg, hogyan tudta volna a cingár testalkatú Magda elmozdítani a csaknem kétmázsás fedőlapot. M. Kálmánné tanú vallomást változtatott, miután – saját elmondása szerint – a nyomozók elmagyarázták neki, hogy „nem jó az az időpont”, amikor állítólag találkozott Magdával.
Különösen kirívó volt, hogy az 1983. október 28-án tartott házkutatás során lefoglalt tárgyi bizonyítékok – köztük Magda eszterházikockás nadrágja és egy zsebkendő – csak 1984. január 25-én kerültek a jegyzőkönyvbe.
Strausz János, az ügy egyik bírája később egy érdekes helyi sajátosságra hívta fel a figyelmet: az ötvenes években a szolnoki rendőrség „szinte mindig talált a tettesnél valami zsebkendőfélét, amelyen rendre kimutatták az áldozat nyálát.”
A nyomozók kognitív elfogultságban szenvedhettek, kezdettől fogva szexuális indíttatású bűncselekményt feltételeztek, pedig több körülmény is ellentmondott ennek. Az áldozaton nem találtak szexuális erőszakra utaló nyomot, ruházata teljesen ép volt. A rendőrkutya a kerítésnél elveszítette a kislány szagnyomát, ami arra utal, hogy saját lábán ment be a temetőbe. Ha erőszakkal hurcolták volna be, a kerítésnek le kellett volna szakítania valamit a ruházatából.
Az ügyben feltűnt egy különc figura is, V. András, akit „Tyúk”-nak becéztek a környéken. Amikor a kislány apja keresés közben találkozott vele a temetőben, Tyúk ezt mondta: „A bűnös mindig visszatér a tett színhelyére. Ha éjjel kijössz, és azt mondod, Tyúk, én azt mondom, igen, és együtt akasztjuk fel a gyermeked gyilkosát!” Honnan tudta, hogy megölték az akkor még eltűntként keresett kislányt, és miből gondolta, hogy a temető a tett helyszíne?
Tyúk később beadványt juttatott el a bírósághoz, amelyben részletesen elemezte a bűntettet. Állítólag szilárd alibije volt, de a vizsgálati anyaga eltűnt.
Negyven év után az ügy továbbra is megoldatlan. N. Mariann gyilkosa szabadlábon lehet, vagy talán már nem él. A szolnoki gyermekgyilkosság nyomozati kudarca azonban örökre bevonult a magyar kriminalisztika történetébe, figyelmeztetésként a jövő nyomozói számára.
Képünk illusztráció, forrása: Fortepan/Magyar Rendőr
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
